Az ünnepi étkezés mindig is központi eleme volt a közösségi összejöveteleknek. A karácsonyi tálak gazdagok és bőségesek, az étel pedig már önmagában a szeretet és gondoskodás kifejeződése is. A lakomázás része a kultúrának, az éves ritmusnak. Pont ezért könnyű ilyenkor elveszíteni a mértéket.
Viszont, ha tudatosak vagyunk, kicsit jobban odafigyelünk döntéseinkre és nem eresztjük el teljesen a gyeplőt év végén, akkor másnap is jól fogjuk magunkat érezni a bőrünkben testileg és lelkileg egyaránt. Nagyon felszabadító érzés, amikor az új évet nem azzal kezdjük, hogy a decemberi túlevést január elsején valami drasztikus módszerrel kell helyrehozni. Mintha az új év kezdetével végre megszabadulnánk a karácsonyi kalóriák terhétől!
Összegyűjtöttem néhány tippet ami segíthet abban, hogy élvezhessük az ünnepi lakomákat anélkül, hogy túlzásba vinnénk.
A megfelelően összeállított és előre megtervezett étkezések segíthetnek elkerülni a hirtelen jött éhségrohamokat és a túlevést. Figyelj arra, hogy ha vendégségbe mész, ne érkezz farkaséhesen. Esetleg otthon rágcsálj el egy kis zöldséget, hogy előkészítsed a gyomrod, vagy vigyél a vendégségbe előétel gyanánt salátát, zöldséghasábokat. Mindenkinek jobb lesz a közérzete mintha alkohollal és édességgel kezdenénk éhgyomorra.
Az ünnepi időszakban gyakran hajlamosak vagyunk több alkoholt fogyasztani. Az italozás növeli az étvágyat és csökkenti az önkontrollt, így könnyebben eshetünk túlzásba az evéssel. Emellett az alkohol kalóriatartalma is jelentős, ami hozzájárulhat a súlygyarapodáshoz. Továbbá dehidratáltságot okoz és az alvás minőségére is negatív hatással lehet. Ha szeretnénk megőrizni egészségünket ünnepek alatt is akkor ne feletkezzünk el erről sem.


Fontos, hogy megtanuljuk felismerni a valódi éhség és a jóllakottság jeleit. Ez persze nem könnyű amikor “csak ezt az egyet még muszáj megkóstolnom”- módban vagyunk. Segíthet ha nem öntudatlanul csipegetünk egész vendégség alatt és addig eszünk ameddig még bírunk, hanem akkor állunk meg és tartunk szünetet amikor még férne belénk. Jó esetben az éhségérzetet és a jóllakottságot szabályozó hormonok, mint a ghrelin és a leptin, tudtunkra fogják adni, hogy ez így már elég is.


A tudatos étkezés során, minden ünnepi falatot gondosan kiélvezve, lassan és gondosan megrágva együnk, ami segít abban, hogy időben észleljük amikor már jóllaktunk. Ez persze nem egyszerű miközben megy körülöttünk a pörgés, de ha étkezés közben eszünkbe jut értékelni az ízeket és pillanatokat, akkor azon felül, hogy megelégszünk kevesebb mennyiségű étellel, még az emésztésünk is meghálálja.


Az ünnepi asztalon is lehet helye a tápanyagokban gazdagabb ételeknek. A karácsonyi menünkben is a legnagyobb hangsúly a fehérjéken és zöldségeken legyen, kiegészítve gyümölcsökkel, teljes értékű szénhidrátokkal. Így a lakoma végén elég lesz kevesebb édesség is.


A testmozgás nemcsak az emésztést segíti, hanem csökkenti a stresszt is, ami gyakran az ünnepek velejárója. Mielőtt elindul a napi programok áradata, nyújtózz egyet a földön, mozgasd meg magad. Fél órát biztosan tudsz lopni még a legzsúfoltabb napból is, meglátod, sokkal jobban fogod magad érezni utána. Egy séta a friss levegőn, főleg étkezés után szintén felüdíti testet és a lelket. Kiegyenlíti a vércukorszintet és egyensúlyba hoz.


A megfelelő folyadékbevitel elengedhetetlen az optimális energiaszinthez amire az ünnepek alatt is kiemelten nagy szükségünk van. A víz segíti az emésztést, különösen a nehéz, zsíros, cukros ételek fogyasztása során. Továbbá segít elkerülni a puffadást amit a szénsavas, cukros üdítők okozhatnak. Válaszd a sima vizet ezzel is megspórolva néhány extra folyékony kalóriát.


Az ünnepekhez kapcsolódó magas elvárások gyakran sok stresszel járnak, szellemi és fizikai kimerültséget okozva. Ha az energiaszintünk csökkenni kezd ösztönösen többet eszünk a kelleténél, hogy megpróbáljuk pótolni a hiányt. Ilyenkor kevésbé hozunk tudatos döntést ami gyakran túlevést és rossz közérzetet biztosít. Így elindulhat egy ördögi kör ami azt eredményezheti, hogy a nap végén már egyáltalán nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben. A stressz kezelésére próbálj meg eleget aludni, relaxációs technikákat alkalmazni, mint a mély légzés vagy meditáció, és tervezz meg mindent előre, hogy elkerüld a kapkodást.


Ha mégis túletted magad, ne érezz bűntudatot!
Inkább koncentrálj arra, hogy a következő étkezésnél jobban figyelj a tested jelzéseire. Az ünnepek alatt próbáld meg a családi beszélgetésekre és az együtt töltött időre helyezni a hangsúlyt az evés helyett. Az étkezés közbeni beszélgetés segíthet lassítani az evést. Jól rágj meg minden falatot, élvezd ki az ünnepi ízeket, így könnyebben észreveszed mikor laktál jól, ezáltal kevésbé érzed majd szükségét a túlevésnek. Legjobb, ha korlátozod az asztal mellett eltöltött időt. Segíts a háziasszonynak, vagy játssz a gyerekekkel, ezzel magadnak és másoknak is több örömet szerzel, mintha egész este csipegetéssel töltenéd az időt.
Remélem, hogy tippeim segítségével sikerül megtartani az egészséges egyensúlyt az ünnepi lakomák közepette is. Örömmel és sok finomsággal teli áldott karácsonyt kívánok mindenkinek, túlevés és bűntudat nélkül!